Közgés diák az Implom verseny döntőjében
Beküldte tj - cs, 2018-03-08 09:46
Bíró Róbert 11/D osztályos tanulónk az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei I. helyezettjeként a szakgimnázium kategóriában bejutott a Kárpát-medencei döntőbe, a 14. helyen végzett.



Az Egészségesebb és Műveltebb Ifjúságért Alapítvány 2018. március 3-án rendezte meg a jótékonysági bálját. A támogatásokat diákjaink a jutalmazására fordítjuk.
Matematika OKTV döntőbe jutottak a Közgé diákjai.
Iskolánkba látogattak az SZTE Konfuciusz Intézetének igazgatói, Wang Lei és Mohr Richárd.
Iskolánk, mint EUROEXAM nyelvvizsgahely próbavizsgát szervezett angol nyelvből azoknak az érdeklődő diákoknak, akik szerették volna felmérni a nyelvtudásukat nyelvvizsga előtt.
Kollégiumunk diákjai és tanárai a kollégiumi intézményegységben minden évben megszervezik a „Teaházi esték” programját.
A Közgé tanulói 13 hetes angliai szakmai gyakorlaton vehettek részt az ERASMUS+ programban. Pálmai Rebeka 14.A osztályos tanuló beszélt a tapasztalatairól.