Pályaorientációs nap

Március 27-én iskolánk pályaorientációs napot tartott. A rendezvényen különböző szakmák képviselői tartottak interaktív képzést, illetve előadásokat a diákoknak.

Dr. Varga László (Szegedi Tudományegyetem tanára) a játékfejlesztés rejtelmeibe vezette be az informatikai ágazati képzésben részt vevő diákokat a „Házhoz megy az informatikai program” elnevezésű EFOP-3.4.4-16-2017-00015 pályázat keretében.

Veres Tamás, Győri Csaba, Gérus Sándor (NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága) munkatársai a „Bűnügyi szakterület munkájának bemutatása” címmel megtartott prezentációjuk segítségével engedtek bepillantást a Bűnügyi Igazgatóság mindennapos munkájába.

Bellér Katalin közgazdász a bankszektorról beszélt a gyerekeknek az előadásában.

Kategória: