Tovább bővíti nemzetközi kapcsolatait a Közgé

2023. április 14-22. között Békéscsaba testvérvárosába, a finnországi Mikkelibe utazott  hat oktatónk az iskola „Szakmai látogatás és továbbképzés Európában az innovatív szakképzésért” című projektjének keretén belül, mely projekt Európai Unió Erasmus+ programjának pénzügyi támogatásával valósul meg.

 

A delegációt fogadó intézmény az Etelä-Savon Koulutus Oy (Esedu) szakképző volt, mely iskola széles képzési palettáján megtalálhatóak azok a területek is, melyeket a Széchenyi szervez, azaz a turisztikai, vendéglátóipari és pénzügyi képzések. Az egyhetes program során a résztvevők elsősorban ezeken a területeken bővítették ismereteiket, és tettek szert jó gyakorlatra, ugyanakkor a finn kollégákkal való találkozás alkalmat teremtett a kölcsönös tapasztalatcserére is. A finn iskola bemutatta a képzés helyszíneit, a használt eszközöket, berendezéseket, az oktatási és képzési rendszer felépítését, a belső és külső szakmai gyakorlatok szervezését, különböző oktatásszervezési és módszertani megoldásokat, a fiataloknak szervezett rendezvényeiket. A résztvevők hétvégi, délutáni programját Helsinki, illetve Mikkeli nevezetességeinek felkeresése tartalmazta, mely a történelmi, kulturális ismeretek bővítésén túl szintén alkalmat adott az angol nyelv gyakorlására, ami a látogatás munkanyelve volt, ugyanakkor néhány új finn szót, kifejezést is sikerült megtanulni.

A Sataedu iskola számára sem ismeretlen az Erasmus+ program, maguk is aktív résztvevői a programnak, melynek köszönhetően számos külföldi iskolával alakítottak már ki jól működő kapcsolatot. Ezzel a látogatással iskolánkkal is megalapozta a szakmai együttműködést, hiszen aláírásra került egy megállapodás, az ún. Memorandum of Understanding, mellyel hosszú távon szeretne a két intézmény kölcsönös tanulói és oktatói mobilitásokat megvalósítani.