Sikeresen szerepeltek a PENdroid versenyen a Közgé diákjai

A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma csapata a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a PENdroid tehetséggondozó csoport által meghirdetett PENdroid 2017 országos döntőjében 2. helyezést ért el.

A PENdroid 2017. versenyre 2-4 fős középiskolás diákokból álló csapatok nevezhettek. A szervezők célkitűzése, hogy támogassák az Android alapú fejlesztés oktatását, tananyagokkal támogatták a felkészülést az előselejtezőben.

A verseny két fordulóból állt: első forduló 2016. szeptember 30-tól 2016. október 28-ig tartott, a második forduló 2016. október 29-től 2016. december 9-ig. A Nagykanizsán 2017. február 3-án megrendezett döntőbe a 10 legjobb csapat juthatott be az általuk kitalált, tervezett és kivitelezett játékkal, amely a pontok 40%-át adta, Nagykanizsán a másik 60%-ot a helyszíni munkával lehetett összegyűjteni. 8 órát kaptak az alapfeladat programozására, kivitelezésére, az ötlet továbbgondolására, grafikai kidolgozottságára.

A Széchenyi csapatának tagjai: Kiglics Mátyás (12/D), Forrás Mihály (12/D), Martikán Attila (12/D), Tóth Bálint (12/D).

Kiglics Mátyás röviden így számolt be a versenyről:

„Szeptemberben Martikán Attila találta meg a versenyfelhívást, és kérdezett meg, hogy nem megyünk-e. Szinte azonnal beleegyeztem, és 1-2 órával később már Forrás Misi és Tóth Bálint is csatlakozott, mint grafikusok. Nem tudtuk, mekkora eséllyel indulunk a versenyen, nekem volt minimális tapasztalatom ezen a téren, Bálint már rajzolgatott korábban, Misi viszont az alapoktól kezdte el tanulni. Ebben segítettek a szervezők által közzétett segédanyagok is, de legfőképp egyéb internetes forrásokat felhasználva készültünk.

Az első online forduló alapfeladatát hamar megoldottuk, ezért amennyire tudtuk, bővítettük plusz funkciókkal a magasabb pontszám reményében. Körülbelül 25-30 órát töltöttünk el az elkészítésével, de nagyon meglepődtünk, mikor közzétették az eredményeket, és láttuk, hogy a 46 csapatból a 4. helyen végeztünk.

Látva, hogy van esélyünk bekerülni az első tízbe, és kvalifikálni magunkat a döntőbe, a második forduló feladatára még több időt, figyelmet és energiát fordítottunk, azonban az időnket rosszul osztottuk be, és az utolsó néhány napban már éjszaka is folytatnunk kellett a munkát, hogy elkészüljünk a december 9-i határidőre, végül néhány perccel előtte „letettük a tollat". Pár nappal később közölték az eredményeket, és kiderült, hogy bekerültünk a legjobb 10 csapat közé, és utazhatunk Nagykanizsára február 3-án.

A döntőig egy általunk tervezett játékot kellett elkészítenünk, nem kaptunk semmilyen megkötést, így az előzőeknél több időt fordítottunk ötletelésre, tervezésre. Körülbelül 3 héttel a verseny előtt kezdtük el a kivitelezést, de még ez az idő is kevésnek bizonyult, így az utazás előtt két napot erre fordítottunk, majd a versenyt megelőző délután a helyszínen szerettük volna végleg befejezni. Itt azonban néhány akadályba ütköztünk, ezért reggel 8-ig folyamatosan tökéletesítettük az alkalmazást, és leadtuk a verseny helyszínén.

A döntő feladatának megoldására 8 órát kaptunk, amelyet sikerült is befejeznünk úgy, ahogy az elején terveztük. Az eredményhirdetésen nem tudtuk mire számítsunk, mivel nem láttuk a többi csapat munkáját, de hatalmas meglepetés volt, mikor meghallottuk, hogy másodikok lettünk. Később a verseny egyik főszervezője elmondta a véleményüket a munkánkról, és felajánlotta, hogy a két utolsó játékunkat megosztják a Google Play áruházban. Javasolt néhány dolgot kiegészítésként, és hozzátette, hogy ugyan nem volt könnyű ráérezni, de élvezet volt játszani vele. Ezt mindannyian nagyon nagy örömmel hallottuk.

A verseny lehetőséget adott nekünk arra, hogy kipróbáljuk magunkat az Androidos játékfejlesztésben, mindannyian rengeteget fejlődtünk szeptember óta, megtapasztaltuk milyen egy igazi csapatban dolgozni, és természetesen nagyon sok élménnyel gazdagodtunk ezalatt a néhány hónap alatt.”