Sikeres szereplés nemzetközi sportversenyen

Csüllög Dorina (9/D) tanulónk május 28-án Horvátországban, Karlovacban a „Karlovac Open” kick-box Európa-kupán vett részt, ahol Juniorban 3., C2 kategóriában 2. helyezést ért el. 

Ez a legjobb eredményed?

3 éve vagyok válogatott, nemzetközi versenyeken is voltam. A legnagyobb eredményem, hogy Országos bajnoki címet szereztem 2018-ban. Ez arra volt jó, hogy kijussak a világbajnokságra. A válogatottság abból is áll, hogy minden versenyen részt kell venni és pontokat szerezni.

Miért választottad ezt a sportágat?

Nagyon sokáig kerestem az én sportomat. Nem szerettem sportolni. Amikor újra belevágtam a kick-boxba, nagyon megszerettem. Egyszer csak megfogott. A társaság is ott tartott. A versenyek hangulata leírhatatlan élmény.

Mi tetszik a kick-boxban?

A kick-box egy nagyon szép sport, legalább annyira szeretem nézni, mint csinálni. Sok mindenre megtanított, köztük arra is, hogy a céljaimért küzdenem kell és nem szabad feladnom. Megtanultam emelt fővel veszíteni és a vereség után mindig felállni.

A járvány mennyiben nehezítette a felkészülést?

A járványhelyzet előtt heti négy edzésünk volt. Most csak három. Nem voltak nemzetközi versenyek, így a versenyrutinból kiestünk. Az edzések iskolában voltak, de a járványhelyzet miatt nem mehettünk be, ezért keresni kellett egy másik termet.

Mi kell ehhez a sporthoz?

A kick-boxban a gyorsaság, a rugalmasság és a dinamizmus a fontos.

Mit szeretnél elérni ebben a sportágban?

Szeretnék felnőtt világbajnok lenni.