Kazinczy-emlékérmes a Közgé diákja

Iskolánk diákja, Jantyik Zsanett (9/E) Kazinczy-emlékérmet kapott a Szép Magyar Beszéd Kárpát-medencei döntőjén elért eredményéért 2017. április 23-án.

Április 20. és 23. között ismét a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium adott otthont a középiskolások Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Kárpát-medencei versenyének. Az ötvenkettedik évfordulóját ünneplő versenyre 140 hazai és határainkon túli diák érkezett, hogy összemérje felkészültségét a szép beszéd, az értekező próza értő és értető tolmácsolásában.

A neves nyelvészekből álló bírálóbizottság a gimnáziumi és szakképző iskolai kategóriában értékelte a versenyzők teljesítményét a három fordulós versenyben. A szabadon választott szöveget a 20-21. századi alkotóktól választhatták a versenyzők, majd ezt követte az írásbeli feladat, egy 3 mondatos szöveg hangsúlyait, kapcsoló elemeit, szüneteit kellett bejelölni. A kötelező, helyben kapott szöveg ezúttal Keresztúri Dezső Arany Jánosról szóló méltatása volt. Megyénket 2 gimnáziumi és 2 szakgimnáziumi tanuló képviselte. 

Iskolánk tanulója, Jantyik Zsanett (felkészítő tanára Szabó Ila) Kazinczy-éremmel térhetett haza. Szabó Ila, a „Közgé”  Z. Szabó László- és Bonis Bona díjas kiváló tehetséggondozó tanára már évek óta szponzorálja is a versenyt, az idén a nyertes diákok felkészítő tanárainak CD ajándékkal, és a legjobban szereplő Békés megyei versenyzőnek könyvutalvány felajánlásával, melyet ezúttal Köles Kende Bátor vehetett át.

Gratulálunk!

Kategória: