Ballagás

Intézményünk 122 végzős diákjától búcsúzott a ballagási ünnepségen, ahol hagyományainkhoz híven elismertük legjobb végzős tanulóink négy- illetve ötéves munkáját is.

Az eseményen jelen volt Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere, Vlcskó Pál a BSZC főigazgató-helyettese, valamint a Kormányhivatal munkatársa is.

Az ünnepi beszédek és a műsor után, az intézmény hagyományainak megfelelően, a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diákok vehették át a legmagasabb elismeréseket.

Hajnal Péter - a Közgé egykori tanulója, a MOORE Hungary Kft. vezetője, az iskolánk egykori tanára emlékére létrehozott „Farkas Magdolna Emlékdíj" alapítója - ajánlotta fel az okleveleket és a jutalmakat.

Az ÉV TANULÓJA Németh Regina (12/F)

Az ÉV TURISZTIKAI SZERVEZŐJE: Aleksza Lili (12/E)

Az ÉV MATEMATIKUSA: Varjú Gergő (12/E)

Az ÉV KÖZGAZDÁSZA: Megyik Karina (12/F)

Az ünnepségen vehette át két tanuló a jutalmát az Ágazati és ágazaton belüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén Turisztikai ismeretek vizsgatárgyból elért teljesítményéért: Aleksza Lili I. helyezést, Gyurcsán Laura II. helyezést ért el.

Gratulálunk a díjazottaknak, végzőseinknek és szüleiknek!

Kategória: